Reggeli órákban érkeztünk Oszakába. Az országba való belépés némi adminisztrációval és várakozással telt. A reptéren töltött idő alatt egyből barátságot kötöttem az italaautomatákkal. Japánban rengeteg automata van. Jól működnek, nem védi őket rács, biztonsági ember. Szószerint mindenhol megtalálhatóak. (Ez azért árulkodik a közbiztonságról! Megnézném, mikor Budapest minden utcasarkán italautomata lenne.)
A közismertek mellett mindenféle érdekes italokat rejtettek, számomra felismerhetetleneket is. Az idegenvezető is sztorizott az automatákról. Legkedvesebb anekdotám, hogy egy hasonló utazáson a magyar apuka rendszeresen vásárolt a gyerekeinek üdítőnek látszó innivalót. A gyerekek elvoltak, sokat nevettek, pörögtek. Pár nap múlva megkérdezte az idegenvezetőt, hogy mi is ez az ital, és kiderült, hogy az bizony alkoholos üdítő !:)
Az automaták egyébként elérhető áron kínálták termékeiket, és ezt magyar viszonylatban is értem. (A szállodában – Rihga Nakanoshima Inn – kicsit magasabb árak voltak, de ez érthető.)
Kedvencem a fém palackos 3dl-es Coca-Cola volt, a külseje miatt. Ízre pedig az epres tej tetszett. Utóbbit a Meiji gyár termelte, talán az egyedüli gyártó, akinek az európai ízlést kielégítő termékei voltak. Nem sok termékkel kísérleteztem, nem voltam elég vagány hozzá, de szerencsére nem nyúltam mellé.
Häagen-Dazs fagyit is automatából pörgettem – sajnos kissé túlfagyott volt – , sokkal elérhetőbb áron kínálták, mint itthon. Arról nem is beszélve, hogy amikor erre vetemedtem a híres Aranytemplom kertjében – nem, ez nem vicc -, akkor nem volt éppen baráti idő a fagyievéshez, viszont már túlestem egy-két katasztrofális ételélményen és valami ehetőt akartam enni. Előfordult aztán olyan is, amikor automatából kellett jegyet venni, hogy a palacsintát kifizessem, de arról majd mesélek egy másik bejegyzésben.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: