A keresztények többségének bakancslistás vágya, hogy eljusson a Szentföldre, ez velem sem volt másként. Ráadásul, bő egy éven belül kétszer is jártam Izraelben. Az utazások alatt részese voltam egy rendkívüli homokviharnak, a Ros Hásána, vagyis a zsidó újév kezdetének és a Szukkotnak, azaz a sátrak ünnepének. Az ünnepekből fakadó utazási korlátozások, és az időjárási viszontagságok ellenére több bibliai helyszínre is eljutottam.
Jaffában – Szent Péter nyomában
A világ egyik legrégebbi kikötővároskája a Földközi-tenger partján található Jaffa, amely stílusában igen, de közigazgatásilag már nem különül el Tel-Avivtól. A helyszín neve négyszer szerepel az Ószövetségben, és az Apostok Cselekedeteiben is említik. Szent Péter itt támasztotta fel Tábitát, és látomása kapcsán itt értette meg, hogy a pogányoknak is terjesztenie kell az evangéliumot. Nem hiába a városzrész egyik kiemelkedő látványossága a többször újraépített Szent Péter templom, amely ingyen látogatható és angol nyelvű szentmisét is tartanak. Jaffában egy bálna alakú szökőkút is van, amely pedig feltételezem, hogy Jónás prófétára utal, aki szintén megfordult itt.
Názáretben – Szűz Mária otthonában
Názáret fő nevezetessége az Angyali Üdvözlet Bazilika, amely barlang fölé, domboldalra épült. A barlangnak ma is látható egy része, feltételezhetően ott lehetett Szűz Mária konyhája és ezen a területen történt az angyali üdvözlet is. A bazilika épületében és kertjében számtalan Madonna-ábrázolás található. A magyar igazán impozáns helyen, a főoltár közelében található. Názáretben jelentős az arab lakosok száma. Éppen ezért a városközpontban a bazilika tornyát korán idézetekkel ellátott molinók takarják. Ezt a kontrasztot pár méterrel odébb a bazárban kapható, tevebőrből készült Jézus-szandálok látványa megtöri.
Betlehemben – Az örök karácsony városában
Jézus szülővárosa palesztin terület, amely megnehezíti a bejutást, és a mindennapok is mások, mint az izraeli részeken. Ennek ellenére itt egész évben karácsony van, nemcsak a városban kihelyezett fényfüzérek miatt. Betlehem határában található a Pásztorok mezeje, az egyik legkülönlegesebb zarándokhely. A köralakú ferences kápolnában gyönyörű freskókon ábrázolják a karácsonyi misztériumot. Az külön öröm volt számomra, hogy ottjártamkor egy turistalány csodálatos énekhangja töltötte be a teret. Közvetlenül a központi kápolna szomszédságában sziklakápolnák is vannak, amelyek mindegyikében helyet kapott egy-két betlehemi jászol. A belvárosban van a világ egyik legrégebbi temploma: A születés temploma. Itt mindig óriási a tumultus, és Jézus születésének emlékhelyét nehéz megközelíteni, de nem lehetetlen. A templomon több egyház is osztozik. A bazilika közelében van a Kis Jézus Tejbarlanga, de idő hiányában nem jutottam be, ellenben lehetőségem nyílt egy palsztin keresztény családnál vendégeskedni.
Betlehem közel van Jeruzsálemhez, de a megközelítése nem egyszerű. Katonai ellenőrzőpontok veszik körül. 2016 őszén voltam ott, szukkot kezdetén lezárták a határt, majd másnap kinyitották.
Genezáreti-tónál – Magdalában
Tiberiástól mindössze öt kilométerre található Magdala, Mária Magdolna városa. A mediterrán, olajfaültetvényekkel és pálmafákkal borított település nemcsak ezért érdekes, hanem azért is, mert itt épül egy keresztény-zsidó párbeszéd központ, aminek a kertjében pár éve egy 2000 éves zsinagóga romjait tárták fel. A központ főépülete pedig már elkészült, az épületben található templom óriási üvegablakain keresztül lenyűgöző kilátás tárul a Genezáreti-tóra.
A Holt-tengeri tekercsek
A Holt-tengeri tekercsek lelőhelyén Kumrámban közvetlenül kilehet próbálni a só és az iszap gyógyhatását. A Holt-tenger annyira sós, hogy csak 100 méterig szabad bemenni, ellenben a vízen lebegés garantált, ahogy az iszappakolás jótékony hatása is. A közlekedés elég alternatív arrafelé, a busz nem menetrendszerűen jár, mindenesetre különleges, amikor a sivatagi út szélén csak egy kétirányú jelzőtábla áll, jobbra: Jeruzsálem, balra: Jerikó felirattal. A tekercsekig vissza kellett utazni Jeruzsálembe, az Izrael Múzeumba, ahol nagy becsben tartják, de egyébként is érdemes ellátogatni ide, hiszen a múzeum egyedülálló régészeti gyűjteménnyel rendelkezik.
Jeruzsálemben – A szent városban
Jeruzsálem egy esszenciális hely, olyan város, amelynek nincsen párja. Az Olajfák hegyén a Miatyánk-templomban magyarul látni az Úr imádságát, a Getsemáné kertben Jézus nyomdokaiban sétálni, végigmenni a Via Dolorosán, megállni az egyes stációk előtt, imádkozni a Siratófalnál, felejthetetlen. A Szent Sír-templom is fontos helyszín, amely Jézus kerezstrefeszítésének helyére épült, a keresztút itt fejeződik be. Természetesen ezen a templomon is többen osztoznak, A Via Dolorosa-n magyar kötődések is felfedezhetőek, a III. stációnál található a monarchia alatt létesült, a mai nevén Szent Család Osztrák Hospiceház, amelynek kápolnájában Szent István és II. András király ábrázolása is látható, valamint van az épületben Nagyboldogasszony szobor is. A ház tetejéről pedig csodálatos panoráma tárul Jeruzsálemre. Továbbá rám nagy hatással volt a Biblia Földje Múzeum, amellett, hogy Irakból kimentett kincseket mutatott be, azt is megtudtam, hogy kihalt az a szamár fajta, amelyen Jézus korában közlekedtek.
A cikk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Hittudományi Kar lapjában, az Effata I/1. számában is megjelent.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: