Utazásunk harmadik napján Kiotó felé vettük az irányt. Ez volt az a nap, amikor elsőként találkoztunk a japán, és a japánosan elkészített európai reggelivel. A reggelikre majd egy külön bejegyzésben kitérek.
Díszes kisbusszal mentünk át az egy órányira lévő Kiotóba. Kiotó a régi Japán hangulatával fogadott. Elsőként a leghíresebb látványosságot, a Kiyomizudera Szentélyt látogattuk meg. A szentélycsoporthoz egy színes bazársor vezet fel, ahol talán egy napot is el lehetne tölteni. A Kiyomizudera, azaz a „Tiszta Víz Temploma” tizenhat szentély összefoglaló neve, közülük az Otowasan templom emelkedik ki.
A név a három forrásra utal, amely a templomegyüttes területén található. Mindegyik forrásnak más és más jelentősége van. A forrásokból inni kell, ugyanakkor a hagyomány szerint nem szabad mind a háromból egyszerre, hiszen az telhetetlenségre utal. Ittam is kettőből, de sajnos nem tudom, hogy melyik minek a forrása volt, hiszen nem volt megjelölve. (Remélem, hogy a szépség és a bölcsesség forrásából sikeredett, vagy ez a kettő nem fér meg együtt?) A japán higiéniával itt is találkozhattunk, a fémpoharakat ultraibolya sugarakkal fertőtlenítették, mielőtt valaki használta volna őket.
A hely a világörökség része, és pár éve a világ Új Hét Csodája címre jelölték. Mint minden zarándokhelyet, ezt is hiedelmek övezik, az egyik legjelentősebb a következő: a központi épület előtt egy nagy terasz található, 13 méterre a föld felett. Az Edó korszakban úgy hitték, hogy ha valaki innen leugrik és életben marad, annak teljesül a legfőbb kívánsága. A zarándokok négyötöde túlélte az akciót, ugyanis a fák felfogták az „öngyilkosjelöltek” zuhanását. Ma már szigorúan tilos ezzel kísérletezni.
A szentélycsoporttól pár méterre egy látványos buddhista temető található. A fennálló szabadidőnkben mi ide látogattunk, kihagyva a bazársort. (Számomra a temető és a bazár egyaránt csábító lehetőség, mivel soha nem láttam még japán temetőt, ezért egyértelműen erre esett a választásom.) A Japánok a shinto szerint házasodnak és buddhizmus szerint temetkeznek. Egyöntetűen a hamvasztási forma él, sírköveik a miénktől eltérőek, füstölőt és gyertyát gyújtanak a sírokon. A temetőben több pici boltocska is volt, én is vettem az egyikben füstölőt, fillérekért. Sőt italautomata is volt, ami nekem tetszett.
A bazárra már csak öt percünk maradt, így bementem az odafelé menet kinézett, kimonókat áruló boltba, ránéztem egyre, és azonnal meg is vettem. (Ilyen villámvásárlást sem műveltem sokszor eddig.) Csodálatos, kézzel festett, lila kimonóval lettem gazdagabb, amihez később kiegészítőket is vásároltam.
Következő állomásunk a Nijo kastély volt, amely a Tokugawa sógunok szálláshelyéül szolgált, ha Kiotóba látogattak. A gyönyörűen díszített, tradicionális faépület legérdekesebb eleme a fülemüle-padló. Ha az ember rálép, érdekes hangot ad ki, eredeti funkciója a védelem volt. A sógun (Japán teljhatalmú hadura) arra találta ki, hogy behatolás esetén a védőket figyelmeztesse a támadásra. A kastélyhoz gyönyörű kert is tartozott, melyből idő hiányában csak egy kis részt csodálhattunk meg.
A következő helyszín eléréséig megkóstoltuk a nyers palacsintatésztába csomagolt csokis édességet, amelyet útitársaink a bazárban vásároltak. Szerintem ehetetlen.
A kőkertjéről híres Ryoanji templomban még borzasztóbb gasztro-élmény fogadott. Kedvesen zöld teával kínáltak a bejáratnál lévő pavilonban, én meg lelkesen elfogadtam, majd az első korty után visszaadtam. (Ilyen borzasztó teát még életemben nem ittam.) Lehet, hogy a mai napig azon gondolkoznak, ki is volt ez a faragatlan európai?!
A Ryoanji templom – magyarul „Békés Sárkány”- az 1400-as évek közepén épült, a rindzai zen-buddhista iskola alapította. (Ma is aktív kolostor működik itt.) Világörökséggé vált sziklakertje egyedülállóvá teszi. A 30X10 méteres kertet 3 oldalról falak veszik körül, a negyedik oldalon egy fából készült tornác húzódik végig, szintén 30 méter hosszan a kert mentén. A kert tizenöt sziklája a fehér kaviccsal borított területen különböző méretű, öt különálló csoportban helyezkedik el.
A sziklacsoportokat körülvevő fehér fövenyt naponta gereblyézik, ezáltal csaknem tökéletes köröket alkotva a sziklák körül és tökéletesen egyenes vonalakat a fennmaradó térben. Ezek a sziklák úgy vannak elhelyezve, hogy akárhol is állunk, csak tizennégyet láthatunk. Úgy tartják, hogy a tizenötödik kő csak akkor válik láthatóvá, ha valaki eléri a teljes megvilágosodást.
Sajnos a helyszínen nem volt időnk arra, hogy meditáljunk, vagy komolyabban elmélyüljünk, de emlékként vettem egy kis kertmakettet, hátha egyszer meglátjuk a tizenötödik követ.:)
A kolostornak van egy parkszerű, hangulatos előkertje, amelynek a közepén egy tó található.
A zsúfolt nap utolsó látványossága számunkra a Kinkakuji, vagyis az Aranytemplom volt.
Eredetileg sógun villája volt, később kolostorrá alakították át. A mesterséges tó partján álló háromemeletes épületet aranyfüstlemezek borítják, tetejét főnixmadár díszíti. Az eredeti épületet 1950-ben egy őrült szerzetes felgyújtotta (Mishima Yukio: Aranytemplom c. művében megtalálható a történet részletes leírása).
A templomot az eredeti mintájára építették újjá. Minden szintjének más jelentése van, sajnos minket nem engedtek be az épületbe. A tóban japán pontyok úszkáltak, és ehhez a helyszínhez is kötődik babona. Ezúttal egy kőmedencébe kellett volna pénzt dobni ahhoz, hogy megvilágosodjunk, de sajnos nem sikerült pontosan célozniAz Aranytemplom előtt is széles választékú bazársor volt, és kimért wasabis borsót is lehetett kapni, amivel meg is kínáltak minket. Itt vásároltam a korábban említett Häagen-Dazs jégkrémeket is. Útitársaink ezúttal édes-babos édességgel gazdagodtak, amely számomra elég töménynek minősült, de meg lehetett enni.
Ezúttal a Karasuma Kyoto Hotelben szálltunk meg. A Hotel aljában aranyos kis ajándékbolt, és Starbucks Coffee is működött. (Japánban rengeteg Starbucks-ot láttam. Ott nem hinném, hogy luxusnak számít.)
A vacsoránkat a két sarokra lévő Mekiben fogyasztottuk el. Svájci jellegű hamburgert kértem, amiben sajnos szintén nem volt jól átsütve a csirke. (A választék elég érdekes volt, algás, és rákos hamburgert is lehetett kapni.) Ugyanakkor összehaverkodtam egy cuki kislánnyal, és újfent megtapasztaltam, hogy a gyorsétterem előtt, az utcán hagyott esernyők érintetlenül a tartókban maradtak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: