A hazautazásunk előtt két nappal buszos tokiói városnézés várt ránk. Elsőként a Császári Palota előtti térre látogattunk, ami igazából semmilyen látnivalót nem nyújtott. A Palota ugyanis kőfallal van körülvéve, és civilek nem látogathatják. A híres épületben él Akihito császár feleségével, ő az egyetlen császár a világon.
Japán államformája alkotmányos monarchia, a császári cím főként protokolláris – hasonlóképp a mi köztársasági elnökünk szerepköréhez -, valódi politikai és törvényhozó hatalommal a miniszterelnök és a kétkamarás országgyűlés tagjai rendelkeznek.
A császári pár nagyon népszerű, az idős császár a természettudományok szakértője, ő volt az első, aki polgári személlyel házasodott, ennek ellenére felesége is igen közkedvelt. Tudtommal a többi családtag a városban „szétszórva” él.
Sajnos sem a császári párral, sem az utódokkal nem találkoztunk. A Palotához tartozik egy csodálatos kert, aminek egy része a nyilvánosság számára is elérhető, sajnos ez a mi programunkban nem szerepelt.
A Palota után a Meidzsi-szentély felé vettük az utunkat. A Szentélyt 1920-ban emelték Meidzsi császár és felesége, Sóken császárné tiszteletére. (A Meidzsi korszak 1868-1912-ig tartott, politikai és gazdasági reformok jellemezték, a „felvilágosodás” korszakának is szokták nevezni, mivel az addig erősen zárkózott Japán megnyitotta kapuit a Nyugat felé.)
A szentély 700 ezer négyzetméter erdős területen található, Sibuja negyedben.
A terület növénytani értelemben is egyedülálló. Közkedvelt zarándokhely, mi itt is belefutottunk egy sintó esküvőbe, és sok, tradicionális ruházatot viselő japánt is láttunk.
A szentély mellett a császári pár életét bemutató múzeum is megtalálható, sajnos ennek megtekintésére nem jutott idő. (Korábban említettem, hogy az európai ízlésvilághoz a Meiji élelmiszerek álltak a legközelebb, feltételezem, hogy a császári családról választotta a gyár a nevét. Hoztam mandulás csokikat ajándékba, ez is Meiji termék volt.:) )
Az élelmes japánok természetesen a szentély közelében is nyitottak ajándékboltot és éttermet.
Az ízléses kisboltban elsőként találkoztam a furosiki kendővel. (Ez egy olyan négyzet alakú anyag, amiből táskát hajtogatnak vagy csomagolásra használják.)
Az éttermekben színes fagylaltkínálat volt, beleértve a fekete szezámos, zöld teás fagylaltot is. Bizarr kinézetük, és magas áruk miatt én inkább az automata jégkrémeivel ajándékoztam meg a hozzám tartozókat. Fogalmam sincs, hogy magamnak miért nem vettem. Ugyanakkor a tiramisust megkóstoltam és nagyon jó volt.
A délutánt az Akihabara városrészben töltöttük, ez az elektronikai cikkek központja. Japán és az elektronika elválaszthatatlanok, mégsem örültem annak, mikor bőséges szabadidőt kaptunk az óriási műszaki cikk plázában. Azért azt nem állítom, hogy teljesen közönyös vagyok a modern kor vívmányai iránt, de tudtam, hogy ez nem az a terep, ahol én vásárolni fogok. Szerencsére az idő nem telt haszontalanul. Egyrészt felfedeztem egy francia pékséget, ahol finom süteményeket kínáltak, másrészt az áruházban volt egy-két osztály, ahol kozmetikai cikkeket, ékszereket, írószereket árultak. Így történt, hogy mégis itt vettem meg pár karácsonyi ajándékot. Az Akihabara városrész az anime-lázról is híres, érdekes volt tinédzser lányok személyében “igazi” anime figurákat látni az utcán.
A buszsofőrünktől ezután elbúcsúztunk és tömegközlekedéssel folytattuk utunkat. Az Ueno parkon át az Ameya Yokocho bazársorra sétáltunk.
A bazársor ugyan rendkívül hangulatos, de nagyon drága. Szó szerint aranyárban mérték a gombákat, halakat. Így én főként a közeli 100 jenes boltban töltöttem el az időmet, és többek között gésa mintával díszített porcelánbögréket szereztem be. Hatalmas választék volt az a evőpálcikák terén is, az érdekes desszertes kanalakról nem is beszélve. A kosaramba így recés élű, rózsás végű desszertes kanál is került.:)
Ráadás programként a csoport egy része a kivilágított Sibuja negyedbe látogatott, hogy tokiói fényeket megörökítse. A közbiztonság ott sajnos elég gyér (japán mércével mérve), ugyanakkor a nevezetes szórakoztató negyedből indult a karaoke. Rajtunk nagy fáradtság vett erőt, így mi a szállodába mentünk, és közeli boltokban szereztük be a vacsoránkat. Az egyik nagyobb élelmiszerboltban sorsjegyet is kaptam, amivel egy chipset nyertem. Egy idős hölgy volt a kiszolgáló, aki amellett, hogy nagyon kedves volt, jól beszélt angolul. A boltban megismerkedtem a japán cigarettázási szokásokkal is.
Ugyan én nem dohányzom, mégis megakadt a szemem az egyik új, elegáns cigarettadobozon, amihez ajándékokat adtak. Az egyik ajándék egy kicsi lakk tárcaszerűség volt, amiről elsőként azt gondoltam, hogy pénztárca. Később kiderült, hogy alumíniummal bélelt csikktartó. Minden elképzelésemet felülmúlták a japánok találmányai, és kulturált viselkedésük. Az utolsó napra készülve kicsit izgatottan tértem nyugovóra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: